Már jó ideje beszélgettünk az egyetemi barátnőimmel - Enikővel és Emesével - arról, hogy meglátogathatnának Milánóban, azonban ezt összeszervezni szorgalmi időszakban már jóval nehezebb. Így csak még jobban örültem, hogy végül el tudtak jönni 3 napra október elején. 2 milánói napot, illetve egy különlegesebb Garda-tó látogatást szerveztünk be és reméltem, hogy az időjárás is támogat majd minket! 🌞
Október 4. - Fő látványosságok:
Csütörtök délután nekem még volt órám, így a napközbeni bevásárlás és ebédelés után konkrét tanácsokkal ellátva indultak a lányok megnézni a dómot és környékét. Az óra után én is csatlakoztam hozzájuk, elkészíttettük a kötelező közös dómost fotót, majd még sétálgattunk a környéken.
Éppen előtte napokban olvastam, egy kis érdekességet a neten, miszerint a Galleria Vittorio Emmanuelle II mozaikpadlóján az egyik szimbólum egy bika, amelyen ha körbeforog az ember (mint utóbb kiderült a sarkunkon háromszor) szerencse áll majd a házhoz. Érdekes, hogy korábban ez nem tűnt fel a helyszínen, mert most is egész kis körben álltak az emberek és videózták egymást, ahogy forognak a bikán. 😃 Természetesen mi is körbeforogtunk! 🐂
Ezután éppen szerencsénk volt, amikor már visszafele sétáltunk és mutattam a lányoknak az új Starbuckst láttuk, hogy éppen senki sem állva sorba és gondoltuk, itt az idő, hogy mi is megnézzük a gondosan berendezett kávézót. Így is külön biztonsági őr engedett be minket egy perc várakozás után.
A hely valóban nagyon jól néz ki, minden nagyon részletesen és gondosan kidolgozott. Rengeteg ember volt, sokan szintén csak körbenézni és fotózgatni jöttek. Középen még néhány gépet is felállítottak, hogy a fogyasztók saját szemükkel láthassák, ahogy a kávéjuk pörkölésre kerül. Viszonylag sok kiszolgáló állt a vendégek rendelkezésére, folyamatosan pörögtek fel és alá, néhány vendég számára személyesen készítették el az italokat a pultjuknál. Természetesen a mosdót is megnéztük, ilyen épületeknél mindig meg kell, annak a berendezése is pontosan passzolt a fenti stílushoz, nagyon modern volt.
Legalább egyszer szerintem mindenképp érdemes ellátogatni, sorba azért nem állnék érte, de egész biztosan kiemelkedik a többé épület közül, egy igazi külön kis világot építettek ki.
Október 5. - Lago di Garda:
![]() |
| Elsődleges úticélünk - Rocca di Manerba |
Következzen újra néhány technikai információ: A Rocca di Manerbához való eljutást úgy valósítottuk meg, hogy Bresciáig elvonatoztunk, majd az LN009es busszal utaztunk. A buszmegálló a vasútállomástól balra található, körülbelül a második utcában. Érdemes az állomás előtt látható turisztikai információnál segítséget kérni. A buszállomáson lehet is előre buszjegyet venni, a menetrend pedig online is megtalálható. Szerencsénk volt, mert nem volt sok időnk, de kis sietséggel sikerült jegyet venni, mosdóba menni és időbe odaérni a buszra, amin egyébként körülbelül öten utaztunk.
Az út másfél óráig tartott, közben eszegettünk, beszélgettünk, valamint a táj is izgalmas hátteret nyújtott nekünk. Aznap egyébként is csodaszép napos idő volt, a nap közepére már 20°C felett (ez egyébként is jól jött, mivel megfázással/torokfájással ébredtem). Eddig Milánóban az őszi napok általában naposak, azonban mindig rétegesen érdemes öltözködni, mert reggel még igen hűvös szokott lenni (12-15°C 😁), majd dél körül már mindig eléri a 20°C-ot a hőmérséklet.
Miután néhány megállóban már majdnem leszálltunk, majd egyszer le is szálltunk és visszugrottunk, sikerült megérkeznünk a Montinelle megállóba. Az volt a szerencsénk, hogy addigra senki sem volt a buszon így szabadon járkálhattam és jelezhettem harmadszor is a sofőrnek, hogy hol szeretnénk majd, hogy megálljon. Úgy tűnt ezek alapján, hogy a busz több helyen áll meg, mint amit alapvetően az online menetrend írt (vagyis inkább egy településen többször).Ahogy megérkeztünk már éreztem, hogy jó döntés volt idejönni, egy helyes kis sárgára festett falu kiugróból előre láthattunk milyen szép tájra érkeztünk. Itt pedig egy kedves gesztusnak is tanúi lehettünk, ugyanis valaki otthagyott egy német könyvet önzetlen továbbadás céljából, azonban ez túl nehéz volt ahhoz, hogy mi elhozzuk.
Ezután egy egészen egyenes, helyes kis falusi úton haladtunk, eleinte virágos házakkal, majd pajtával és olívafa mezővel szegélyezve. Emberrel alig találkoztunk, nagyszerű volt a hangulata! 😊
Végül egy laza 15 perc alatt (az út egyre emelkedett, de összességében gyorsan ott voltunk) felértünk a sziklához, ahhoz 360°C-ban elképesztő látvány tárult a szemünk elé. Ezt tovább szavakkal nem is nagyon érdemes ragozni, remélem a képek magukért beszélnek, habár tudom a valóságot messze nem adják át. (Igazából túl sok képet nem is tudok megosztani, mert körülbelül ugyanazt a látványt tudtam csak lefotózni újra és újra és újra.)
Miután körülbelül sikerült befogadnunk ezt a csodálatos látványt, készíttettünk egy közös fotót, majd úgy döntöttünk ez egy tökéletes hely megenni a tízórainkat, így le is csücsültünk az egyik sziklafalra falatozni.
Bár bármeddig tudtunk volna gyönyörködni a tájban, lassan elindultunk visszafelé, mert a buszhoz kicsit többet kellett gyalogolni. Az LN009-re korábban is fel lehet szállni, még a településen, de minket Desenzanoba az LN027 vitt le, átszállni azt gondoltam macerás, az pedig kicsit beljebb állt csak meg. Kellemes, lendületes sétát tettünk, közbe még bele is akadtunk egy pénteki piacba, néhány látnivalóba és csinos épületbe, így nem volt unalmas az út a buszra.Az egyetlen gond az volt, hogy pontos helyet nem tudtunk, hogy hol található a megálló, a perceink pedig egyre fogytak. Gyorsan sikerült megkérdezni egy turisztikai irodában, majd a megfelelő helyre (az út szélére, de ki volt táblázva!) be is álltunk. Éppen pontosak voltunk, azonban kicsit aggódtunk, hogy a busz már elment, mivel nem utaztak vele túl sokan, és fennállt a veszély, hogy gyorsabban haladt.
![]() |
| Látvány ebéd közben |
Szerencsére azonban végül csak késett a busz, így teljesen időben meg is érkeztünk Desenzano del Gardába! Kicsit körbesétáltunk, hogy kiválasszunk, hol együnk, majd a kikötő partján ültünk le pizzát valamint tésztát enni (már amennyire a lábaink között járkáló kacsák és galambok megengedték).
Desenzano nagyon aranyos helyiség, rengeteg a zöld növény, hangulatosak az utcák, a régi zsalugáteres ablakú épületekkel és nagyon kellemes csak leülni a kikötőben is és figyelni a gyönyörű tavat!
A kikötő után felgyalogoltunk a várhoz is, ezt csak körbesétáltuk, illetve gyönyörködtünk a kilátásban, ugyanis egészen magasan feküdt az építmény.
Október 6.: Milánói körtúra
A szombati napra egy teljes körsétát terveztem a második legfontosabb látnivalókat belevéve. Délután fejeztük be, a lányoknak ugyanis este ment a repülője haza. Szerintem nagyon jól sikerült összekötni a látnivalókat, úgyhogy ezt a tervet még mindenképp fogom használni! 😊 Az egyetlen negatívum az volt, hogy szinte végig csepergett az eső, ami kicsit visszavett a lelkesedésünkből.
Az Arco della Pace diadalívvel kezdtünk, majd végiggyalogoltunk a Parco di Sempionén, érintve az Arenat, egészen a Sforza kastélyig.
Ezután a Cattolicá felé vettük az irányt, ahol be akartunk menni a Saint Ambrogio templomba is, sajnos ez azonban éppen nem volt nyitva.
Ezután a San Lorenzo bazilika felé tartva még megnéztük a Museo Studio Francesco Messinát is kívülről. (Nem tudom pontosan, hogy ez micsoda, de egyszer már belefutottam és nagyon jól néz ki, úgyhogy álljon itt, most névvel együtt!)
Ekkor már a Navigli negyed felé vettük az irányt, ahonnan a Porta Ticinese felé kanyarodtunk vissza, hogy a dómhoz lyukadjunk ki.
![]() |
| Porta Ticinese |
Ekkor még átmentünk a Galleria Vittorio Emmanuelle II-n, megnéztük a Scalat, majd keresztül a Brera negyeden, a Garibaldi vasútállomásig mentünk, ahonnan visszavitt a vonat minket Certosába.
Összegezve ezt a pár napot, nagyon örülök, hogy a lányok el tudtak jönni és, hogy ilyen jól sikerült minden, a sűrű programok, kicsi eső, és a tanulmányi időszak ellenére 😄 Szerintem mindannyian felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk, mindezeket köszönöm nekik, ez a bejegyzés ugyanúgy a tiétek, mint az enyém! 😊😘
















































































Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése