Hirtelen felindulásból történő utazáshoz egyébként is tökéletes célpont volt, ugyanis a vonatút körülbelül csak egy óra volt, a legnagyobb látványosság megtekintésével elment a nap nagy része, a kiállítás pedig kellő mennyiségű információt tartalmazott a helyszínről, így nem is kellett utánaolvasnom, hogy képbe legyek.
Szeptember 30. - Lago Maggiore:
Tehát vasárnap reggel megint csak a Milano Centrale vasútállomásról indultam, azonban most elég időben ott voltam (a vonat csak 9 után indult), így készítettem is pár képet az állomásról, illetve az előtte található szegecselt almáról, melyet 2015-ben az Expo keretein belül állítottak oda.
A vonat Stresaba vitt, ami a tó nyugati partján található, viszonylag közelebb Milánóhoz. A vonatút egyébként is gyorsan eltelt, a könyvolvasás közben mosolyogva konstatáltam, hogy az olaszok elől sehova nem lehet bújni, még a Tót atyafiak lapjain is emlegetik Garibaldit, mint korának legnagyobb hősét! 😄
A vasúttól egyenest a kikötőhöz terveztem menni, azonban a tömeget követve, az eredeti jegyzeteimet félredobva, nem indultam egyből balra, hanem lefele egyenesen a partra. Ezzel kapcsolatban újra egy kis eligazítás következne a jövő kirándulóinak, akik erre tévelyednek: két kikötő is van Stresába, ami gyalog könnyen elérhető, az egyik a Stresai, a másik pedig a Carciano nevű. Nem tudom pontosan milyen okból van utóbbinak másik neve, de ugyanúgy a városhoz tartozik, csak a másik végében található. Én ezt a kikötőt néztem ki eredetileg, mivel a szigetekhez sokkal közelebb van, feltételeztem ez alapján, hogy a hajójegy is olcsóbb némileg (ebbe utólag sem vagyok teljesen biztos, de a kiírások alapján úgy tűnt igazam van). Ehhez a kikötőhöz a legegyszerűbb út ha a csordaszellemnek megálljt parancsolva egyből balra indulunk a vasútállomás kijáratától. Nem tart egyébként sokkal tovább a parton végigmenve sem a séta, de én délután terveztem itt andalogni, szerettem volna minél hamarabb haladni a terveimmel.
Mint a képeken is látszik sajnos az idő elég felhős és szeles volt, bár nagyon vártam, hogy legalább néhány napsugár elérjen a területre ahol vagyunk, sajnos erre nem került sor ottlétem alatt. ⛅
Néhány bekezdés után tehát pontosan meghatározva hova is tartottam: az Isola Bella a Lago Maggiore-n található Borromeo szigetek egyike (a három közül). A szigetek és a tópart között hajók közlekednek, nagyon sokan választják a mindhárom szigetet érintő túrát, ez azonban sokszor azt jelenti, hogy részletesebben nem tudják bejárni a területet, így például az Isola Bellán található palotát és kertet. Én pedig ide szerettem volna mindenképp eljutni!
Az Isola Bella területének 90%-án a Borromeo család palotája és kertje található, a maradék részen van a kikötő, templom, néhány ház és üzlet. Ez a sziget van a legközelebb a parthoz, így aztán a hajózás kevesebb, mint 5 percig tartott. Ezt, főleg odafele, nem annyira bántam, ugyanis, feltehetőleg mivel a közelebbi kikötőt választottam és egy közvetlen hajójáratot, kisebb járművel utaztunk, mint a többi turista, ami persze azt is jelentett, hogy jobban is ingadoztunk.
A szigetre érve az egyik padon pihentem meg és fogyasztottam némi elemózsiát. Ezt azonban félig rettegésben kellett végrehajtanom, mivel egész veréb-raj vett azonnal körbe, készen állva, hogy minden leeső morzsára rárepüljenek, én pedig még azt is kinéztem belőlük, hogy a kezemből csippentik ki a tízórait. 🐤🙈
Ezután kicsit körbenéztem, majd a palota felé vettem az irányt. (Ez nem volt túl nehéz, mivel szinte egy kezemen meg tudnám számolni hány utca található a szigeten összesen.)
A palota egészen nagy, többszintes, elég változatos a véleményem szerint. Nagyon sok helyen nekem túl soknak tűnt a berendezés és díszítés (az egyik teremben például alig lehetett látni a fal színét, olyan sűrűn voltak a festmények, illetve a legtöbb helyen még a padló is színes, mintás volt), de összességében nagyon szép volt, órási méretekkel és jelentős történelemmel! Az információs táblákon ugyanis nagyon sok érdekességet meg lehetett tudni. Sajnos sokan ezeket nem szokták elolvasni (meg kell jegyeznem, hogy van, amikor valóban nem túl informatívak, egyszerű tényeket közölnek rengeteg névvel, évszámmal és építési stílussal ellátva), azonban akárcsak sok más helyen, itt is hozzáadott a látogatás értékéhez a kitett szövegek elolvasása, néhány jeles eseményre utaltak vissza, beszéltek a család történetéről, valamint a termek berendezéseinek érdekességeiről is. Így derült ki például, hogy a Borromeo család címerének egyik jelképe az unikornis, amit én személy szerint teljesen szórakoztatónak találtam. Sokszor előfordul velem, hogy egy óriási teremben, különösen angol iránymutatást olvasva eltart egy ideig mire rájövök hol találom meg az adott szimbólumot, ez most is így volt, elkélt egy kis idő, mire felfedeztem az egyik címer bal oldalában az egyszarvút. 🦄
 |
| Ezen a képen, a címer bal oldalában látható a balra ágaskodó csodaparipa |
A palota néhol furcsán groteszk elemeket is tartalmazott, így többek között a különböző emberi és állati ábrázolásokban, vagy éppen a díszítés jellemzőinek kiválasztásában. Erre példa az órási emberi alak, melyből az egyik teremnek nem csak minden sarkában, hanem minden falának közepén is volt egy. Nem tudom ki gondolta, hogy megnyugtató, elegáns, fennkölt vagy bármi más lehetne ez az ijesztőn kívül.
 |
| Házaspár lakrésze |
Ezek után következett azonban az a terem, amely a legjobban tetszett! Óriási méretű volt, kellemes ívekkel, babakék fallal és tiszta fehér díszítéssel.
A következő terem volt az egyik, mely kiemelkedő jelentőséggel rendelkezett, ugyanis itt ültek össze 1935-ben a stresai béketalálkozón az olasz, francia és angol kormány képviselői, hogy megtárgyalják, hogy a németek hogyan szegték meg a nemzetközi egyezményt és mit tehetnek ez ellen. Név szerint említve tehát itt találkozott Flandin, Macdonald és Mussolini, hogy a Hitler elleni fellépés lehetőségeiről egyezkedjenek. A találkozó eredményéül létrejött okirat, melyet mindhárman aláírtak, pedig ma is ott lóg a terem falán. Ahogy láttam, (bár bevallom nem is volt olyan turistaáradat, mint a nyári szezonban lehet) amíg ezt elolvastam, lefotóztam és megnéztem a táblát, egyetlen úriember volt, aki mindezt elolvasta és megnézte, a legtöbb ember a terem közepén álló zongora megörökítése után továbbállt.
Rögtön emellett volt Napóleon szobája, aki szintén járt a szigeten, és az alább látható ágyban aludt.
Egy ezt követő teremben volt található az a festmény, mely témájában és hátterében is kitűnt az eddig látottak közül, ugyanis a leírás szerint a két kutya által őrzött bébi Gilberto II Borromeot ábrázoló képet édesanyja készítette, aki tehetséges festő volt.
Az alábbi asztalt, amelyik az egyik kedvenc darabom volt a palotából, XII. Leó pápa ajándékozta a családnak.
Egy másik jelentőséggel bíró terem volt az alábbi, melynek bútorai már jóval modernebb korszakot idéztek. Ennek talán egyik oka lehet, hogy Diána hercegnőt és Károly herceget itt látták vendégül látogatásukkor. Mint látható a fotókon, a kanapék le vannak nejlonozva, de ha ebből nem lenne mindenkinek egyértelmű, hogy nem szabad ráülni, ki is volt írva több helyen és több nyelven. Persze a mögöttem jövő házaspár férfitagja az első körben leült rá. Én naiv pedig néhol még túlzásnak éreztem, hogy a korabeli székeket átkötözik. Azt gondoltam, ez jobban ront a látványon, mint amennyit ér, de megint csak bebizonyosodott, hogy az emberek túl
Közvetlenül emellett egy lépcső vezetett le az alagsorba, mely a padlótól a tetőig érdekes stukkóformákkal volt kirakva. Ennek a szintnek a központjában a nyár állt, ez sok helyen meg is jelent a díszítés formájában is.
A visszavezető lépcső után már csak egy terem maradt, néhány szintén groteszk állati ábrázolást tartalmazó faliszőnyeggel.
Ebből a teremből már kivezetett a kapu a barokk kertbe, melynek fő látványossága a Teatro Massimo, de emellett csodaszép látványt nyújtanak a rendkívül gondozott növények, a nemcsak színes, de fajtájukban egészen sokrétű virágok, a lépcsőzetes kialakítás, az egzotikus madarak, a melegház növényei és a szabadon szaladgáló fehér pávák is.
 |
| Ez itt két gumilabda-méretű grapefruit |
 |
| Az unikornis a kertben is visszatérő szimbólum |
 |
| A Teatro Massimo tetején is egy unikornis ágaskodik |
A kertben még eltöltöttem egy kis időt (reménykedtem, hogy esetleg kisüt kicsit a nap), végül azonban kijöttem. A szigeten még egyszer körbesétáltam, hogy megbizonyosodjak róla, hogy minden szögletét láttam, majd megkerestem a másik kikötőt (a hajó nem ugyanott tesz le, mint ahol felvesz) és visszahajókáztam. Ezt az utat már sokkal jobban élveztem, előre, a nyitott részre ültem le és készítettem is néhány képet és videót. Nagyon izgi volt és hangulatos, de azért nagymértékű imbolygást (főleg leszállásnál) tudtam volna mellőzni. 🚤
A program a továbbiakban tehát Stresa körbesétálásából állt. A tópart nagyon szép, gondosan van kialakítva, pálmákkal szegélyezve. Néha még visszatekintettem a szigetre, szerintem a helyszín igazi különlegessége, hogy kívülről a kertet, a lépcsőzetes növényrengeteget semmi nem rejti el az ember elől, a túlpartról, leginkább pedig a hajókról is nagyon jól látni.
Stresa tóparti részén egyébként egész sok, óriási és elegáns hotel áll, ami végülis nem is meglepő, a csodaszép környezetet figyelembe véve.
A délutáni séta is egészen jól sikerült, belebotlottam egy régiségpiacba, a város kis utcái is nagyon tetszettek, helyesek voltak a házak és az üzletek. Vettem még egy fagyit, illetve egy helyi bócsa-meccsnek is tanúja lehetettem az egyik kisebb utcában.
Összességében sajnálom, hogy nem tudtam a családommal ellátogatni a szigetre, de ha már így alakult, örülök, hogy én még el tudtam menni megnézni Isola Bellát. Megint csak egy jól sikerült napot tudtam lezárni! Köszönöm a noszogatást! 😘
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése