2018. szeptember 16., vasárnap

6./ Sirmione

Egy kis korábbi böngészés után (lehetséges úti célokat keresve) választottam Sirmionét, ami a Garda-tó partján fekszik, sőt, különleges helyzete van, ugyanis be is nyúlik a tó területére. Hétfőn terveztem menni, azonban a napi program összeszedése közben vettem észre, hogy az egyik fő látványosság nincs nyitva aznap. Egy kis újratervezés következett és kedden utaztam el.
Mivel Sirmione noha híres, de kisebb település, az odajutásról nem teljesen egyszerű információt találni, gondolok itt a részletekre inkább, hogy hol lehet jegyet venni, vagy a busz meddig megy a városban. Így ezt a bejegyzést kicsit részletesebbre gondoltam, ha esetleg valaki idetévedne, aki utazását szeretné megtervezni, találjon információt. 😊


Szeptember 11. - Sirmione:
A Milano Centraleról indultam vonattal. Az épületéről még nem igazán készítettem fotókat, majd megpróbálom pótolni, óriási és csodaszép állomás (ide futnak be a buszok, vonatok és metróvonalak is közlekednek). A nagysága abban is megmutatkozik, hogy a peronhoz nem mehet be mindenki, akárcsak a reptereken, különböző kapuk vannak (bár szerintem annak nincs jelentősége, hogy melyiken megy be az ember), ahol ellenőrzik, hogy van-e jegye. Így aztán amikor hazaér az utazó is külön várórész van, ahova kiléphet.
Korábban már említettem, hogy mennyivel kevesebb Milánóban a nemzetközi ruhaüzlet, illetve a bevásárlóközpont. Ehhez képest viszont több megálló aluljárójában találkozhatunk az ismert üzletekkel, ahol nekem kevésbé lenne kedvem vásárolni, de úgy tűnik az olaszok a könnyebb megközelíthetőséget célozták meg.


Oda és visszafele is Trenitaliával utaztam. Flixbust nem is találtam, az Italia AV vonatai pedig drágábbak (azonban előre feljegyzendő, hogy ha több nappal előbb vásárol az ember, akkor már közel azonos az ár, és utóbbi gyorsabb is valamivel). A vonat Desenzanoig vitt, ami már a Garda partján található, kissé nagyobb város, talán kevésbé különleges látnivalókkal. Innen az LN026-os busz visz a keleti részre, így Sirmione felé is, az LN027 pedig a másik irányba, a nyugati partra.  Az LN026 Verona és Brescia között közlekedik, odafele a Veronába tartóra kell felszállni. Leginkább óránként közlekednek, kisebb késést azonban mindig érdemes belekalkulálni, már reggel vagy 5-10 percet késett a busz, kisebb izgalmat okozva a turisták körében. A buszjegyet (mint kiderült) a vasútállomáson meg lehet venni, a buszon már arányiban jóval drágább (3,20 euró). Az interneten részletes menetrendet lehet találni, azonban ami alapján én tájékozódtam valószínűleg régebbi lehetett, ugyanis az újabbon már fel van tüntetve, hogy a 026-os busz nem megy le teljesen a történelmi városrészhez, hanem feljebb áll meg. Itt egy másik, helyi buszra lehet felszállni (elővételben 1 euró, a buszon pedig 1,50 a jegy). Odafele én ezt a részt lesétáltam, körülbelül 30 perc, nagyon kellemes környezetben. A két buszra visszafele is meg lehet venni a jegyet, van egy turisztikai iroda a megállónál (kombinált jegy - 1,80 euró)
Sirmione igazi nyaralós város, rengeteg (max kétszintes) apartmanház van, pálmák és kis üzletek, nagyon gondozott környezet, a felső részen (a történelmi látványosságoktól távolabb) is helyes kis kávézók voltak, gondosan nyírt bokrok, valamint egészen komoly szökőkutak.





Irigyelni-való kilátás - A tó partján fekszik ez a ház is, kicsit magasabban, csodás kilátással az udvarról (is)



Itt kezdődik a történelmi kisváros, ahova a kastély kapuján keresztül lehet bejutni. A Scaligeri-vár az egyik a Garda-tó parján elhelyezkedő katonai várak közül. Különlegessége, hogy falai a víz területére is benyúlnak.
A város másik kiemelkedő nevezetessége a Grotte di Catullo, erre és a várra lehet kombinált jegyet venni, mely némileg olcsóbb. Mindegyik esetében van külön kedvezményes jegy többek között a 18-25 év közötti uniós polgároknak.







A vár nagyon jól néz ki, körbe lehet járni, az egyetlen kissé csalódást jelentő esemény az volt, hogy ahhoz, hogy a kikötőrészhez is bemehessen az ember külön jegyet kellett volna venni. Ezt én feleslegesnek éreztem, ráadásul némileg túlzás is, mert az épület nem rendelkezik egyébként sem rendkívüli méretekkel.

  



A vár tetejéből csodálatos kilátás nyílt Sirmionéra, minden irányba, ezért azonban meg kellett dolgozni - így az eheti lépcsőzés-adagom már ekkor teljesítésre került. 💪



  



A vár után már csupa szűk, kis utca, rengeteg boltocska és étterem várja a turistákat. Az épületek nagyon helyesek, a legtöbbnek tetőterasza is van (ezt még a várból láttam), a környezet pedig itt is igen gondos. Igazán hangulatos lehet itt élni!
Az utcák valóban elég szűkek, így nemigazán értettem, hogy miért engedik be az autókat, miért nem korlátozzák ezt jobban. Lépéseket azonban bizonyosan tettek a közlekedésük érdekében, így például az egyik átjárónál is lámpát helyeztek el, hogy ne legyen gond a forgalommal.




Az egyik impozáns hotel bejárata

A szűkös utcákból végül csak egy szélesebb út lett néhány elágazással. Ennek az elején volt a híres sirmionei termál, azzal szemben pedig a Mario Callas park bejárata. A napi programba még szerepelt két kisebb templom megtekintése, amelyek végül kimaradtak, nem estek volna útba és szerettem volna ha lenne elég időm is pihenni a strandon. Megint csak hangsúlyozni tudom, hogy a park milyen szép volt, tele volt olajfákkal, mindegyik pontosan oda ültetve ahol kell, csodás kilátással, ráadásul aznap nyírták a füvet is, így kellemes illat keveredett a friss levegőbe.





A már említett Grotte di Catullo a félsziget végén helyezkedik el, talán ennek is köszönhető, hogy idáig már kevesebb ember jött el. A bejárat előtt is kialakított pihenőrész volt a turisták számára, én is itt fogyasztottam el a reggel készített szendómat.


A látványosság egy óriási területen (és nyilvánvalóan festői kilátással) rendelkező római kori villa maradványait jelentette, melyhez múzeum is tartozott. Hihetetlen volt belegondolni micsoda pompa lehetett egy ekkora és ilyen elképesztő helyen fekvő villában. Az ember beláthatta az egész tópartot! Már csak egy enyhén giccses naplemente hiányozna! 🌄








A körbejárás felénél tarthattam amikor meghallottam a vízhullámzást és gyerekzsivajt. Tudtam már, hogy a strand valahol a villa alatt, a sziget legvégén található, azonban jegyzeteim szerint ide egy másik út vezetett. Ahogy közelebb sétáltam a hangok irányába láttam meg, hogy valójában egyetlen lelakatolt kapu választ el tőle. Bevallom ekkor már kellően el voltam fáradva és már előre éreztem, hogy a nagy melegben milyen jól esne egy kis fürdőzés, így különösen rosszul esett a lezárt út látványa, pláne, hogy valójában a kapu arra hivatott, hogy másokat tartson a területen kívül, nem engem bezárva...
Bevallom ezután kicsit könnyedebbé váltak a lépteim. Mindent becsülettel körbejártam, visszasétáltam a bejárathoz, ahonnan szinte futottam a levezető úton a víz felé. 😄




A strand valóban Sirmione legvégében található, így aztán fürdőzés közben az ember szinte 270°-ban élvezheti a tópart látványát, a maradékban pedig felnézhet a római maradványokra, melyek fölé magaslanak.
Mint látható a képeken a füves rész után nagyobb sziklák vezetnek a vízbe, illetve ezeken lehet napozni is. Én is ide pakoltam le, megkértem egy szomszédos hölgyet, hogy figyelje a táskám. A sziklák nagyon jól néznek ki, azonban ahol víz éri őket már elképesztően csúszósak. Kész mutatvány volt bejutni a vízbe, de ezzel mindenki ugyanígy volt, így aztán nem éreztem kellemetlennek azt sem, ha éppen guggolva, vagy térden közlekedtem. Egy idő után azonban bele lehetett jönni, a sziklatalálkozások okozta réseket és törmelékes területeket kellett keresni. Eleinte még sekély volt a víz, majd hirtelen kezdődött a vállig érő mélység, ahova az egyik nagyobb szikláról konkrétan becsúszdáztam. Nagyon kellemes volt, frissítő, de nem túl hideg, ráadásul miután nyeltem is kicsit belőle jöttem rá, hogy nem is sós, mivel ugyebár tóról beszélünk. A mélyebb résznek is megvolt a pikantériája, mivel lehetőség meglett volna, hogy az ember ráálljon a sziklára a lába alatt, azonban azok itt már (a moszatoktól vagy algáktól, vagy ami rájuk telepedett) annyira csúszós volt, hogy képtelenség volt bárhol megállni egy helyben. Ennél már csak a mélyebb részből való kijövetel volt izgalmasabb, mivel a sziklákba nem is lehetett megkapaszkodni, a víz pedig nem csak kifele lökött, hanem minden esetben kicsit vissza is húzott. Kétszer mentem be, maradjunk annyiban, hogy egy partra vetett hal mindkétszer megirigyelte volna a mutatványaimat. 😀
A strandon csodásan éreztem magam, meg is örökítettem a Polaroid géppel. Megint olyan erős volt a napsütés, hogy végül kettőt kellett csinálnom. Szerettem volna, hogy legyen bizonyítékom, hogy én is ott voltam, így megkértem egy fiatal párt, hogy fotózzanak le. 😊






Ezután elindultam lassan visszafele. Még egy fagylaltot vettem, az egyik helyen ahol legalább 40 féle volt. Sokáig töprengtem, hogy mit válasszak, míg végül az egyik eladó vett egy kis kóstolót a Crumble Pisztácia elnevezésűből (amit pont kinéztem) és annyira ízlett is, hogy azt választottam.



Visszafele már felültem a helyi buszra, ezután az LN026-ra várva készítettem néhány képet, majd később a desenzanoi vasútállomásról is.




Nagyszerű nap volt, azt hiszem mindig szívesen emlékezem majd vissza rá! Természetesen állandó jellegű, hogy reggel izgatottsággal indulok el, hogy minden rendben alakuljon, a közlekedés időben menjen vagy éppen a látnivalók ott legyenek ahol szeretném. Ez aznap is így alakult, nagyon szerencsés vagyok, hogy ott lehettem! Ahhoz képest, hogy Sirmione nem egy nagy település, minden szempontból pozitív benyomást tett, a látvány pedig olyan, amiért többször is megéri elmenni! 😊



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése